Sikeresebbek a női vállalkozások?

Sajnos még mind a mai napig ott vannak az előítéletek a nőkkel kapcsolatban, pedig a gyengébb nem mindent megtesz azért, hogy ez ne így legyen. Ez a jelző nem igazán passzol már a nőkre, hiszen a legfrissebb kimutatások szerint Magyarország a 12. helyen található a nők által vezetett vállalkozások arányát tekintve.

Sikeresebbek a női vállalkozások?

Világszerte kiemelkedő sikerek

A nők által vezetett vállalkozások világszerte folyamatos fejlődést mutatnak, és magas számban vannak jelen a startup vállalkozások alapításánál is, aminek a hátterében az állhat, hogy a nők bátrabban valósítják meg az elképzelt terveiket, mint a férfiak. Nagyon sok vállalkozói blog fűződik a nevükhöz, írásaikkal nem csak a vállalkozó társaikat, de más témában olvasókat is bátorítanak. Nagyon sok női vlogger található a Youtube csatornákon, akik hatalmas követőtáborokat halmoznak fel maguk mellett. Mindemellett a marketing és a programozás területén is akadnak olyan hölgyek, akik lealázzák férfitársaikat. Sőt nem kell messzire menni, a 2019-es észt választásokon Kaja Kallas nyerte a választásokat, aki az első női kormányfőként vezetheti Észtországot.

A BCG tavalyi felmérése alapján az is kiderült, hogy a nők által vezetett vállalkozások (főképp az egészségügyi és oktatási szektorban) kimutathatóan nyereségesebbek az átlagnál, ami talán annak is köszönhető, hogy higgadtabban át tudják gondolni a folyamatok kimenetelét, ezáltal hatékonyabb üzleti döntéseket hoznak. Egy jó vezető nem tesz különbséget nő és férfi között, hiszen ami egy jó vállalkozáshoz kell, az ugyanúgy meglehet egy nőben, mint egy férfiban.

Általánosságban véve a nők diplomatikusabban tudnak kommunikálni és tárgyalni. Egy vállalkozás működtetése során kiválóan tudják a kreativitásukat is kamatoztatni. Ez nagy előnyt jelenthet a mai üzleti világban, ahol a folyamatos üzleti kommunikáció, az online jelenlét, a kreatív megjelenés és a minőségi tartalmak jelentősen hozzájárulnak egy cég vagy vállalkozás sikerességéhez.


Címkék: Üzleti élet, Vállalkozói blog
Dátum: 2019-02-20