Anime sorozatból mozifilm?

Már egy ideje hódítanak a japán anime sorozatok, és nagyon sok rajongót szereztek maguknak. Vannak rövidebb, de vannak akár több száz részből álló sorozatok is. Az egyik ilyen nagyon híres a Bleach (366 résszel), amely annyira közkedvelt, hogy mozifilmet is készítenek belőle. Nem minden esetben tesz jót egy sorozatnak, ha élőszereplős filmet forgatnak belőle, de a Bleach esetében már az előzetesek alapján lázba jöttek a rajongók.

Anime sorozatból mozifilm?

Miről fog szólni?

A Bleach anime sorozat alapjáraton egy fiúról szól, aki képes látni a halálisteneket, ezáltal olyan képessége van, amit nem sokan mondhatnak el magukról. A bonyodalmak ott kezdődnek, hogy a fiú látja, ahogy egy halálisten megsebesül, és a túlélés egyetlen módja, ha a fiú is halálistenné válik. A film, úgy néz ki, a sorozat első évadját dolgozza majd fel, amikor a halálisten (Rukia) itt ragad a földön, és a fiú (Ichigo) testében végzi el azokat a feladatokat, amit egymaga már nem tud ellátni. Természetesen a többi isten nem nézi ezt jó szemmel, hiszen egy halandóra nem lehet átruházni ilyen nagy felelősséget, ezért eljönnek ők is, hogy felelősségre vonják Rukiát. Mivel Ichigo megszerezte Rukia erejét, kénytelen vállalni, hogy megvédje az embereket a gonosz lelkektől, a lidércektől, és a halott emberek lelkét továbbküldje a túlvilágra, a Lelkek Világába.

A film nagyon látványos és izgalmas, hiszen a készítők mindent megtesznek, hogy elkápráztassák a rajongókat.

A fontosabb karaktereket alakító színészek:

  • Kurosaki Ichigo szerepében: Sota Fukushi
  • Kuchiki Rukia szerepében: Hana Sugisaki
  • Ishida Uryu szerepében: Ryo Yoshizawa
  • Abarai Renji szerepében: Taichi Saotome
  • Kuchiki Byakuya szerepében: Ishihara Takamasa (Miyavi)

Aki még nem látta, és szerette nézni a sorozatot, vagy csak szereti a japán alkotásokat, akkor érdemes megnéznie, hiszen nagyon sok pozitív visszajelzést és véleményt kapott a film.


Életmód, Bleach anime sorozat
2019-05-02